NAGY DOMOKOS IMRE
CSODÁK JELE
– Áginak –
Megmérettél – s ím elbírtalak!
A Hárshegyen karomba kaptalak.
Tán még soha nem emeltem így fel
senkit ilyen felszabadult szívvel.
A nap sütött, az erdő átölelt,
a fák között egy madár énekelt,
és hátrahagyva mindent, mi teher:
a két karomba emeltelek fel.
Fatörzsön ültünk, úgy csókoltalak,
becéztek kettőnk lágy napsugarak,
s múltba süllyesztve mindent, ami volt,
egymás szemébe szédültünk mi ott.
Csókom adtam, s kaptam csókodat,
végleg elhagytuk ott a múltadat,
hisz két karomba szépen felemelve
átloptalak az induló jelenbe;
mert gúnyolódva minden megszokáson,
épp könnyűséged segített át az árkon.
(Budapest 1965. június 8.)
[EGYSZERVOLT SZERELMEK EMLÉKEI XIII.]