Radnai István:
SZERELMI ÁLMAIM
- Liszt Ferencnek ki ősöm a szenvedélyben -
sólyom lebeg a tengerparton
szirt felett hol fészke ül hol fészkén ül
egy futam akkordot törve szül
és csupasz mint testünk tegnapon
kikelnek éhesen s megbújnak
szárnyak alatt a szerelem vak
fiókájaként etet ajkát tátva csókra
leütök heves billentyűket érvet
gerincemre futó kéjérzet
megremeg s megáll minden óra
a szirt a szirt a szirtre fel
csúcsával hívogat a mell a mell
sólyom legyint szárnyával arcon
karvaly csókod felhasít
sas tépi tollas szárnyait
vérbe borul fent s alant az alkony
tépjük egymást halál vonaglik
életerőm nem hanyatlik soha nem hanyatlik
a felrepülve könnyedén új szárnyakon lebegsz
felforr a tenger torka s öle elnyel
combodba fojtott szerelemmel s felkel
zsákmányt keres mit nem ereszt
görcsbe rándul tetőfokán a karma
lenyel egészben úgy akarja így akarja
majd pihével símogat a puszta karja
ajkáról nyelhetem a szeszt a vágyat és a szeszt
feleselek hajnalig az esttel rángó-ringó testtel
kimérve mérce túl s a vonalig
mint aki alatt leszakad a balkon
s akit az alkony felemel
a fény felökleli enged a hajnal-súlynak
szívén kővé vált érvek bódító kéjek
véreznek el a tiltott titkos harcon
zsákmányra éhes sólyom lebeg a tengerparton
szirt felett lebeg a merész marton
s elönt örök megújulás s nyugalma az újra-éjnek
rikolt szerelmes ajkán riaszt a ragadozó ének
tenger a szerelem kagyló föveny vihar
mit a test-hullámverés kavar
s rám zárul szorul a kagyló héja
legalább levegőt venni engedj néha