Martin Buber nyomán
Én most Te vagyok,
s magamba lépve
ajtót nyitok neked.
Lényeged mozdulata
magához ölel,
s a függőség örömét
érezve, önmagam
csapdájából kiold
a megfordult irány.
Hozzád kapcsol
a megérintett közel.
Kísértet-valóság a végzet.
S mégis, a nagy akarat
lángjába nézve
ritmusom árad
a tőled kapott
távolság horizontján.
Külön vagyok Én, külön
vagy Te; együttes velem.
Önmegsemmisítésbe ismétlem
magam beléd temetve,
s Te Én maradsz:
örök részvétel velem.