A csend a fülembe sír,
nem tudom miben higgyek,
kinek és kiknek szavára,
tétován ülök, bele őrülök.
Körülölel a bú s a bánat,
sötét felleg a nappalom,
múltam meghasadt,
mint korhadt fadarab.
A színdarab véget ért,
üres a színpad, manézs
a tél a legjobb barátom,
rideg és hideg valóság.
Nem kívánom, mint szívek
a tavaszt, a kikeletet,
álmomban a Nap meghalt,
széthullott darabokra.
Elmém idegen, hitetlen,
kopár és terméketlen,
még gyom se nő benne,
csak dögevő bogár.
Nagy csatában voltam,
miben csak egyszer lehet,
tudtam mikor véget ér
én leszek a vesztes.