NAGY DOMOKOS IMRE
ESTI CIMBALOMSZÓ
Este van. Az alkonyi köd
a tájat már beborítja.
Valahol egy cimbalom szól,
hangja a szívem szorítja.
Nem vágyom mást, mint leülni,
kezembe temetni fejem,
s csöndben azon gondolkozni,
hogy mi fájdítja a szívem.
Onnan valami hiányzik,
szívem valakire vágyik...
szédülve megyek az úton.
szívem lassan-lassan dobban,
egyre-egyre komolyabban,
s a fejem lassan lehajtom.
(Bükkszentkereszt, 1956. augusztus 6.)