Ars poetica
Írta: RobagD Dátum: Március 27 2011 20:22:27
MM
Első versemet oly rég írtam, hogy nyoma sincs már,
mert a füzet, mit használtam tovatűnt a dalommal.
Teljes hír
Hexameterben írom a versem, melyben a lassan
múló évek alatt felgyűlt csupa lírai műről
szólok, amiknek a száma a kettőszázat eléri.
Fél tucat esztendő elegendő volt, hogy e számot
éppen elérjem. Sok munkámba került, hogy idáig
eljussak valahogy. Lássuk valahára a kezdést!
Első versemet oly rég írtam, hogy nyoma sincs már,
mert a füzet, mit használtam tovatűnt a dalommal.
Ámde tudom, hogy ajándékul mikor írtam először:
nagymama kedves sógornőjének szülinapján.
Akkoriban amatőrként folyton loptam a formát.
Például gyakran felező tucatost meg esetleg
a párrímet - Aranytól csenvén - vettem igénybe.
Így tengettem a létem. Írtam alkalom adtán,
névnapokon. Pályám kezdése talán lehetett ez.
Éveim összege már a tizennégy vége felé járt,
s ekkor a nyíl, amit Ámor a szívbe döfött nagy erővel,
teljesen elboritotta az elmém hő szerelemmel.
Júlia volt neve annak, akit bombáztam a verssel.
Kaptam is érte pofámra nagyot, mert ő hamar unta.
Rám szólt, és ezt adta parancsba: „A verseket inkább
ünnepi alkalmakkor küldjed, mert nekem ez sok!”
Mondani sem kell, hogy múzsám nem bírta sokáig,
három hónap után az utunk már kétfele szétvált.
Hét dal idézi e korszakot. Eztán még lekapartam
nyolc darabot, de azok bekerültek a néma fiókba.
Két évnek kellett eltelni, hogy szivem újra
megdobbanjon meglátván egy csillogo szempárt.
Új év napján úgy beleszédültem szeme láttán
ebbe a lányba, hogy egy félév eltelte után már
rajta kívül nem volt kire gondolnom, ha az éjjel
párnámnak közepére lehajtottam fejemet. S már
úgy epekedtem utána, ahogy soha senki után sem.
Mély érzelmeimet beleírtam tollal az összes
versbe, amit neki adtam. Lelkesedésemet azzal
kívántam bizonyítani, hogy Petrarca szonettjé-
nek mintája alapján egy tizenöt darabos cik-
lust próbáltam néki megírni, de sajnos a művem
csak szakitásunk elmúltával lett befejezve.
Mégis mind, aki olvasta s nem tudta, ki írta,
égbetörő ódákat zengett folytonosan, mert
annyira jó volt látnia azt, hogy küzd a szerelmes.
Kényszeresen meg kétszeresen „lájkoltam” a Kedvest,
így lehetett, hogy kétszer hét dalt küldtem el anno,
s írtam még kétszer nyolcat, miután szakitottunk.
Sok mindent tennék másképp, amit eddig imígyen
tettem. Mégis a versírást soha semmi esetre
se próbálnám másra cserélni. E vers befejezve.