Torokban dobogó szív és visszafojtott lélegzet,
utolsó percek mielőtt elérkezne a végzet.
Remegő kézzel fogja a mikrofont és
még utoljára arra gondol, mit fog csinálni,
mikor felmegy és ott fog fent előttük állni.
Elhangzanak az utolsó bíztató mondatok is,
kihunynak a fények és elérkezett a pillanat.
Behunyja a szemét és nagy levegőt vesz, majd
egy határozott gondolattal a fejében elindul.
Az idő csigalassúsággal telik és ő felfelé közelít.
Hallja a közönség sikítozását de nem tudja kivenni,
hogy mit kiabálnak, vagy mit kántálnak.
Egy dolog jár a fejében, hogy a legjobbat nyújtsa,
hogy a legjobbat hozza ki magából, amit csak bír.
A lépcső soha el nem fogyó fokain lépdel felfelé,
majd hirtelen éles fény vakít a szemébe.
Felérve hihetetlen látvány tárul a szeme elé,
hatalmas tömeg, reflektorfény és az óriási színpad.
Felhangzik az első akkord és rögtön ráérez a ritmusra,
már nem gondolkozik, csak ösztönösen csinálja.
Mozdulatai mélyen a szívéből jön hiszen,
mindig erre vágyott, hogy ezt csinálhassa igazán.
Reflektorfény és csillogás…hisz ez élteti őt valóban.