Fiatal volt. Szemében még
nagy ígéretek égtek.
Az élet páncélkesztyűjét
felvette, és mint vértet
viselte magán származás,
kor, iskolák varázsát,
belévetett hit emelte
magasba önbízását.
Nem pincéből kapaszkodott,
kilincset sose használt,
- küszöbön arát – buktatóin
család emelte át,
barát – kezek sepertek
tiszta ösvényt előtte,
de önzetlenség nem lapult
bennük, csak érdek, pőre,
s mint bivaly hátán az egér,
ha képes rajt’ maradni,
nem érezte, milyen veszély
más hátán célba jutni.
Fiúból férfi lett. Homály
Ego- csírának kedvez;
pökhendi, tipró, akarnok,
csak önmagának kedves,
ki botorul véli, saját
érdeme csak az elért,
és végleg talonban hiszi
a lét páncélkesztyűjét.
Fizetni kell pedig! Számlát
benyújthat Sors is, más is.
S lepottyanhat a magasból
a végelszámolásig…