Mikor megszülettem egykoron
Karjaiban tartott az édes hajnal,
S azt beszélték akkor a csillagok,
Hogy én leszek, egy csodás angyal!
Csillagok könnye hullott a földre,
Azt mondták: ennyi jár egy angyalnak,
De én azt mondtam, ti mind tévedtek,
Soha nem volt igaza annak a hajnalnak!
Én sosem voltam angyal- soha- sohasem
Csak egy vadonban termő apró rózsa,
Ki mindig boldogan kinyílott minden
Szeretetre vágyó élettel teli örök szóra!
Vadonban termő rózsa lettem
Szirmomban ott élt ezer hajnal,
S egy örök vágy, hogy megtaláljam,
Az igazi szeretetben élő csodás angyalt!
Évtizedeket hordott el az ősi szél,
Csillagok milliója hullott a földre,
S én, mint a vadonnak örök rózsája
Mindig csak mosolyt hoztam a zöldre!
A csillagok ma is hiszik rendületlen,
Hiszik, hogy én vagyok az új hajnal,
De csak vadonban termő rózsa vagyok,
Ki él megálmodott örök vérvörös ajkkal.
Szívekben élek – nyílok csak örökké,
Keresem, a legszegényebb kerteket,
Hogy szirmaim szeretetével én is,
Enyhítsem, a másnak fájó, örök terheket!
Mikor megszülettem egykoron
Valakinek hallottam örök szavát,
S már akkor éreztem - tudtam,
Örökségem, az én csodás édesanyám!
Kinek szívében ma is nyílik,
Nyílik ugyanúgy ezernyi rózsa,
S vele együtt egy örök üzenet,
Fiam, légy mindig kész az igaz szóra!
Kincsed legyen a Magyarságod,
Védőpajzsod- Istenbe vetett hited,
Változzék bármennyire is e világ,
Szegényeké legyen mindig a szíved!
Ha könnyet látsz ne tétovázz,
Szirmaid hajnalával gyógyíts,
S hol gyűlölet, és erőszak az úr,
Te ott is szeretetednek szavával hódíts!
Felnézek most a magas Égre,
Ajkamon ott a hálatelt FOHÁSZ,
Istenem köszönöm te néked
Az én drága jó édesanyám!
Legyen áldott a dolgos keze,
Legyen, minden örök hajnalon,
Mert most már tudom ő volt,
S lesz is, az én legszebb angyalom