Életem gyökere
Életem gyökerét rágja az idő,
ágaimba még eljut a nedű,
bár termést nem hoz a tavasz,
de lombjaim alatt az én kis vándoraim
zsenge teste nyugalmat kap.
A hűvös fű mesét suttog,
meséjét figyelik, hallgatják a vándorok…
„Amikor még e fának gyümölcsei
a mohó éhséget oltották,
virágai kelyhében méhecskék
élvezték a szerelem táncát,
altatódalával álomba ringatott,
jó éjt kívánt,
szívének rongyai betakarták termését,
hatalmas hajnalcsepp volt a mosdóvíz,
éhségük oltotta lelkének kenyere,
napsugárral, árnyékával az élet ösvényét kémlelte…”
Gyorsan haza anyához, apához
kicsi vándoraim,
mára eleget hallgattátok a fű meséit.
Életem gyökerét rágja az idő,
ágaimba nem jut el mindig a nedű.