Mint hüvelyükből
kifejtett borsószemek,
egymásra peregnek
a múlékony percek,
Szétgurulnak
az idő íróasztalán.
Zilált életemben
reménytelen a rend,
nem lehet már többé
semmit összerakni,
Töredezettek életem darabjai.
Szöknek a percek, az órák, a napok,
nincs távlati célom,
csak közeli tervem,
csak vagyok - csendesen
- és várom a napot -
mikor végleg elfogynak
a borsószemek,
a ˝Hamlet-i kérdés˝
- lenni vagy nem lenni
töprengésre késztet,
nem nehéz dönteni:
nem akarok már
semmit rendbe tenni,
A borsót nem kell
kifejteni, a szemeket
sem érdemes össze-
szedni...csak elengedni,
szétperegni....