Egy sötét árny a jelenemre vetődik
múltamból , s bárhogy vágyom
nem törlődik
se agyamból, se szívemből.
Arcoddal fekszem, arcoddal kelek,
S hangodat hallom álmaimban,
Ott még lehetek veled,
forrón ölelsz karjaidban,
de a reggel kikészít.
A valóság arcon csap, mert míg
Álmomban számítok neked,
Igazából már semmit sem jelentek,
csak az én szívem sajog
utánnad rendületlen…
Fájdalmasan zokog hiányodtól,
minden rezdülésed hiányzik,
a sóhajod, a léted…
De ez neked semmit nem jelent,
nekem is emléked nélkül
kellene élnem a jelent,
s emléked eltemetve szívem zeg-zugába
talán boldog is lehetnék,
nem csak látszódnék annak…