Éber álom...
Lassan átlépve a valóságot, lebegek a térben, mint egy éber álom.
Össze mosódik már minden, s kérdőjelek jönnek, semmiben nincs már hitem.
Minden kétségbe fúl, hasztalan,
S nekem tovább kell lépnem, de a talaj ingatag.
Egyetlen kapaszkodóm te vagy, szereteted ölel, véd, elveszni nem hagy.
Beléd fogódzom, nem engedlek,
Szívem melegével, lelkem erejével szeretlek.
Már csak ez ad erőt, ebben a kusza létben,
Ez az egyetlen, ami felől nincs kétségem.
Bármi legyen valóságon innen és túl,
A szívembe zártalak, s onnan nincs kiút.