Virág illatot sodor az ár,
A nap fodrozódó taván.
A jelen emlékké válik már,
s jövő gyökerezik a múlt tavaszán…
Élet ölel boldogság keblén,
Zöld selyem fűszálak tengerén.
Kék fátyol felhős medrén.
Napkorong fénytengerén.
Szél suttog a fák alatt.
Kitárom hát szárnyamat,
Had szálljon egy gondolat,
Hattyúnyakú domboldalt:
Így még senkit sem öleltem,
egyszerre erősen, s gyengéden.
Ennyire még senkit sem szerettem,
Már szinte fájón szenvedélyesen.