A végső lökés...
Utol és a szenvedélyem, átölel, maga alá gyűr rendesen.
Lefogja mindkét kezem, tiltakozni... ellen állni... hasztalan, úgy érzem.
Csókba fojtja minden szavam, tekintete felfal, minduntalan.
Már nem számít a nappal, az éjjel, ő velem legyen, csak ez a lényeg.
Hatástalan már az okos szó, vágyam türelmetlen, mindent elsodor az útjából.
S én csak fekszem meztelen, testem kiszolgáltatva neked.
Izzik már a szemed, tekinteted felfal, de mégis gyengéd marad, szinte betakar.
Fogad karcolja a bőröm, átjárja a bizsergés a bensőm.
Lüktetve mozdul már a testem, akar, követel téged kedvesem.
Csípőm finoman mozdul, épp csak meglöki ágyékod,
de a szemeden látom, téged is utol ért az átok.
Az átok, mely a szenvedély végső tengerébe húz,
Az átok, melytől te sem szabadulsz.
Testem tovább csábít, csupa apró mozdulat, és Te is tudod, mi hiányzik, hol van az a pillanat.
Buja ölelésed, követelőző csókod megadja a végső lökést,
Mely elindít az úton, s melynek vége a homályba sodor.