Látomás.
Írta: zsiga49 Dátum: November 22 2007 17:56:35
Város széli park padján kelek fel,
Szakadt ruhámon befúj a szél.
V
Teljes hír
Város széli park padján kelek fel,
Szakadt ruhámon befúj a szél.
Alattam üres, koszos üvegek,
Borostás arcomon nincsen remény.
Egy asszony szép arca villan elébem,
Egykori szerelme lekemben él,
Hiába vágyom, hiába szeretem,
Elérni ?t már nincsen remény.
Tegnap egy autó suhant el tova,
Benne az imádott asszonyom ült,
Szemem kísérte drága alakját,
Míg a távoli ködbe olvadva t?nt.
Mutatós nagy ház kapuján behajtott,
Csusszant a kapu, kattant a zár,
Kósza lelkem kísérte útját,
Egy koldus oda nem jut be már.
Úgy lennék pedíg egy kép a hallban,
Mely figyeli léptét, ha fel-alá jár,
Kényelmes fotel szobája mélyén,
Melyben pihenve emléke száll.
Úgy lennék csempe, mikor megfürdik,
Nézném a testét, ha ellepi hab,
Illatos kend?, mely megtörli szépen,
Hófehér testét, ha lement a nap.
Puha kis párna, hol szép feje nyugszik,
Lágy takaró a kedves ölén,
Éjjeli ingként fonódnék testén,
?rizve álmát, ha pislog a fény.
Újra felébredek, az ócska padon,
Eszmél a lelkem, csillog a fény,
Éled a város, ezernyi zajjal,
Kattogja szívem, hogy nincsen remény!