Fekete rigó pihent meg a kezemen
Azt dúdolja üzent a kedvesem:
Merre menjek a bordó réteken,
Hogy éjjel ölelhesse testem.
S a madár dalolva vezet engem
Hajnalodó lágy ösvényeken,
Tekintete követi léptem
Gyöngyszemnyi vízcseppeken.
Egyre szebben csiripel e reggelen
Kedves hangjával hevíti szívem,
Akár a ragyogó nap a tiszta égen.
Egyre közelebb visz minden léptem.
Szoknyámmal a szirmokat seprem.
Mennyi virág nyílt az éven!?
S nem is oly messze tőlem,
Kezét tárva Ő vár a réten.
Nap sugara csillan szemében,
Nem állok meg míg oda nem értem.
Szeretem! – lelkemben e szó pihen,
S kezét fogva, többé el nem engedem.