NAGY DOMOKOS IMRE
ÁLMATLAN MONOLÓG
– hajnali kettőkor, álmatlanul –
Májusi éjszakán elhagytak az álmok,
júniusi éjen új álmokat várok.
Új álmokat várok, újakat remélek –
merjem bevallani? – végén még megégek.
Régen érzett érzés eljött újra hozzám,
régi szellemhangok népesítik szobám,
mert – szeretlek, Ági, megszereztél engem,
de akkor tarts is meg örökre szívedben!
Eltűnt álmok helyett hozz nekem újakat,
mondj nekem szerelmes, biztató szavakat,
adj erőt és vágyat, adj nekem jókedvvel
mindent, mit csak adhatsz teljes szerelmeddel!
Adjad önmagadat,
és adjad lelkedet,
adjad nekem minden
kedves kis tervedet,
adjad, amit remélsz,
adjad, mire vágyol,
s megkapsz érte engem,
és a boldogságod, –
az én boldogságom!
(Budapest, 1965. június 6.)
Kötetembe nem vettem be.
[Valójában az EGYSZERVOLT SZERELMEK EMLÉKEI XII. és XIII. között lenne a helye..]