Víziók hada...
Ültem a fotelben, ő velem szemben.
Nem nézett rám, tán észre sem vett...
Szomorú voltam,
Borús hanglatom víziókat szült szemem elé.
Sirálysikoly? Itt a házban?
Minő vízió tombol.
Sirályok.
Sirályok, kik kedvesem feje felett,
Mint dögevők lebegtek.
Oly közel volt és mégis...
Oly távol, mint maga a Hold.
Féltem, hogy nem szeret engem.
Rettegtem a gondolattól,
Egyszer kilép az ajtón.
Az ajtón...
A kapun...
S mindenen túllép,
Mi valaha rám emlékeztette.
Víziók hada, tódul agyamba,
Hiába futnék, rohannék,
Ők hozzám vannak láncolva.