NAGY DOMOKOS IMRE
JOGOS VÁGY
Lehessünk együtt a boldogságban!
Egyedül veled egy szobában,
vagy kettesben fenn egy kilátón,
mikor a messzeség szürke bársony.
Tétován járni a hóhullásban,
percre élő téli varázsban.
Tavaszi erdőn virágot szedni,
minden fájdalmat elfeledni.
Ölelni téged némán, hosszan,
összesimulni mozdulatlan,
csókba fulladó forró éjet
élvezni át, ölelve téged.
S úgy nézni rád, ha pihensz mozdulatlan,
hogy a méhedben már az én fiam van!
(Budapest, 1965. november 28.)
[EGYSZERVOLT SZERELMEK EMLÉKEI XVIII.]
Kötetembe nem vettem be.