Holdfényes világok tarkaságában
Ébredeztem részegeskedő hajnalon,
S már akkor tudtam – éreztem én,
Soha többé nem lesz ily átélt alkalom.
Ahol én járok, na ott kezdődik
Kezdődik az igazi édesded világ,
Ott nem hallod, sohasem vissza,
A múltban elkövetett fájó hibád!
Hol én járok, - örök tavasz hódít,
Megbocsátásnak ős- érzéki szava,
Mely felemel, s nem pedig eltapos,
Majd kimondja: Ember légy szabad!
Hol én járok, - ott nevetnek az emberek,
S a kőszívek – ismét életerősen dobognak,
Így adva tudtára minden elhagyatottnak,
Vége azoknak a személyválogatós napoknak!
Ma újra örök boldogság adatik nektek,
Nektek, akik ma még súlyos igát húztok,
De megédesedik majd a ti terhetek is,
Ha az én örömöm- közelébe juttok!
Szívetekbe rózsálló életet adok,
Arcotokra új napok édes hajnalát,
Melyben ti is szólítani fogjátok,
Életeteknek, tündöklő angyalát!
Én pedig veszem majd a botomat,
S mint pásztor – tovább járom utam,
Mert még lámpásomban ott a fény,
Jelezvén, még nem ért véget a futam!