Lebegés
Repülni vágytál fent, fehér felhők felett,
Elárult mindent igéző tekinteted.
Szálljak én is veled, suttogta az ajkad,
Vár reánk a végtelen, halkan folytattad.
Kart karba öltve, minden zugot bejárva,
Felfedezve újra, természet csodája,
Völgyek ölén, domb tetején, egyre csak fel,
Sziklacsúcsra értünk, hol a visszhang felelt.
Bárányfelhők legelték a kéklő eget,
Szellők szárnyán repkedtünk a mélység felett,
Lebegtünk könnyeden, mint kicsiny tollpihék,
Dúdoltuk együtt a kékmadár énekét.
Visszatérve az édenből csendben, némán,
Csillogó két szemed bársonya nézett rám,
Szempilláidra lassanként ólomsúly ült,
Varázslatos létünk álomba szenderült.
Albert Ferenc