Az emberi mi volt ,mikor megérted a szíved valakinek játék,
s elhiszed, többé nem lesz mi megfogja, és azt mond, szeretlek.
Akkor az emberi érzések oly gyötrőek, oly hamisak,
oly keserves kín, de élsz!
Nem mondhatod viszlát!
Nem mondhatod szervusz.
Csak annyit, hagyj békén!
De nem fog, sose hagy békén,
mert ebből él,
mások kínzásából!
Neked fáj, annál jobb annak, kinek a szíved játék.
Dobálja, egyik másik helyre,
s dolgod lenne, hogy megkeresd!
De te, mit csinálsz??
Ott ülsz, valahol egymagad,
s téped az emlékek fájdalmas képeit,
mik akkor, anno, azok voltak tán,
nem is tán, biztos,
életed legszebb pillanatai!
Merj végre fölállni!
Szíved ellopták, de ne add fel,
kemény az élet,
szív nélkül talán könnyebb is lesz élned!
Talán nem hiszel majd a csalfa mosolyoknak,
a hazug szavaknak,
a test gyönyöreinek,
a lélek vándorlásaiban!
De talán észre sem veszed majd,
hogy nem a szíved hiányzik legjobban
hanem a szemed világa!