Magam nem sokat értek a verseléshez, nem is próbálkoztam vele soha, nagy jót téve evvel az emberiségnek. De hallgatni, olvasni, érezni, hogy hatol be a tudatomba egy vers, ezer féle érzést kelteve, nagyon jó dolog.
Az emberek nagy együttérzéssel – persze itt is vannak kivételek sajnos- nézik és sajnálják a valamilyen fogyatékosságban szenvedőket, ha tudnak segítenek nekik. Az ember az égre néz, és kérdezi, miért Uram, miért vannak ilyen csapással élők? Azt hiszem azért, mert ezek között soknak a homokszem szerepe a sorsa, azé a homokszemé, amelyet az emberiség alkotta „kagylóba” dugva, gyönyörű gyöngyszemmé alakulnak. Elég, ha csak Beethovenre vagy a szájjalfestőkre gondolunk.
Nekem szerencsém volt egy ilyen gyöngyszemmel találkozni, egy alkalommal hallottam öt szavalni, és megkértem küldje el nekem, amit előadott. Hál’ Istennek többet is küldött és hogy jól tejesíti-e a rábízott homokszem feladatot, döntsétek el ti!
Andy Jazz
Kiss László György Önéletrajz című verse
ÖNÉLETRAJZ
Folyópartokon lángoló tűzifa vagyok.
Lelkembe betódult már a horizont, s tanúim
az irodalom hátsózsebébe gyűrött
lapok, hogy az vagyok, aki vagyok.
Kint és bent között a végtelen fölött,
mikor szívem kitárni kényszerülök,
magamra próbálok minden jelent, s múló
gondolatot. Ilyenkor sebezhető vagyok.
Ám pipám szíva, ha jön az alkonyat,
bomló füstfelhőkből szövök újabb
álmokat, és a megíratlan
verseimmel kötök bűvös alkukat,
hogy lelkembe befészkelhessék magukat.
Reggel csendes hajnalomból indulok, de napközben
mennydörgő szavakat hallgatok: szeleket terelek, s
nagy viharokat futtatok, engem az élet iskoláztatott.
Egyik kezemben a világ lázadó lelke,
másikban a megalázott ősi elme ragyog!
Magyar lelkemből Krisztus szívének dalolok,
s az Ő józan egéhez fordulva
minden erényt felkutatok.
Ha másként nem megy,
megtisztellek,
s a füledbe ordítok!