Mindenütt fényes, fehér kastély.
Felnézek az égre,
Hull a hó végre!
Hagyom, hogy arcomba csapódjon,
S közben, ugrálok a friss havon.
A fák, bokrok, házak beöltöznek,
Lehet, ünnepre készül?dnek.
Egyebet nem látni hónál és fellegnél,
Fehérebb minden a fehérnél.
Olyan a föld most, mintegy koldus bottal,
Vállán fehér lepel fekete folttal.
Teste, több helyen kilátszik,
Érzéki csalódással játszik.
A friss, vaskos sz?nyegen mennyi nyom,
Az egész táj, egy nagy hóhalom.
Körülvattáz a hó szép csendben,
Ha elkapsz egy pelyhet, elolvad kezedben,
Tartós, h?séges soha nem lesz.
Milyen fehér, csodás csöndesség ez!