Hitvallás a Keresztúton
Írta: tenger Dátum: Június 16 2011 23:14:41
Gy
Ha majd felérek én az örök hegyre,
Leteszem életem szöges keresztjét,
S kimondom az ezer éves ember fohászával,
Köszönöm ISTENEM, hogy ennyire szerettél
Teljes hír
Minden szív megszakad
Ha egyszer magára marad,
Hiába lesz körülötte akkor fény
Az már soha nem lesz igazi tavasz.
Néma hegyekbe öntött bánatok,
A hegyek visszhangozva sírnak,
De ez már oly mindegy nékem
Hisz valahol már engem hívnak.
Életem apró porszem volt
Talán szerettek is az álmok,
Melyeket az én öreg szemem,
Csak hűs könnyek között látott!
A föld már lassan elenged,
Nem fogja tovább kezemet,
Azt mondja álmok szaván:
Számodra, elég ez a szeretet!
Ma már nincs mosoly, se derű,
Nincs virág mely nékem nyílna,
De hát ezt kell elszenvednem,
Ahogy az írásban meg van írva.
Látom sok - sok tanítványom,
Látom a sok- sok gyermek arcot,
Mely egykor az én édes szívembe,
Oly sok- sok édesded örömet hordott!
Most pedig, néma csend idebenn,
Getszemáni éjjel roskadott reám,
Nem imádkozik senki velem, senki
Csak az én megáldott jó édesanyám.
Súlyos vércseppek hullnak a földre,
Minden izmom remeg, és szakad,
Én mégis elindulok keresztemmel,
Az igazi világba, hol mindenki SZABAD!
Elindulok, rogyadozva, inogva,
A föld porába is beleroskadok,
De szívemben ott él a mondat,
Még a halál földjén is ott az oltalom!
Súlyos terhek- idejét múlt lépcsők,
Benneteket az én bűnöm koptatott,
S egy örökké küzdve küzdő lélek,
Melyet egykori énem oly sokszor altatott!
Meddig tart az utam? Nem tudom!
Biztos lesznek ólomnehéz éjszakák,
Melyeket vasszögekkel kivert kereszttel,
Getszemáni létemmel, én újra élek át.
Ha majd felérek én az örök hegyre,
Leteszem életem szöges keresztjét,
S kimondom az ezer éves ember fohászával,
Köszönöm ISTENEM, hogy ennyire szerettél!