Valamikor régen,
több, mint ezer éve
megérkezett egy nép
a Kárpátok völgyébe,
hegyekkel körülvett, kies
medencébe, folyók, alföldek
gazdag erdők, termőföldek vidékére.
A kalandozó nép harcokkal és csellel
elvette e földet az itt élő népektől,
Letelepedett, és államot épített,
majd kereszténnyé lett,
Földet művelt, állatokat nevelt.
Tervei között területi nagyság szerepelt.
Tovább háborúzott,hódított.-
Az ország naggyá lett - tenger mosta
partját., népe híressé vált ...
Más népek is szövetségül hívták.
Beírta így nevét a világtörténetbe a magyarság..
De jött az árulás, az egység megbomlott,
a nép meghasonlott, belső harcok, árulások
lőtték szét a békét, egyetértést, - mérgét,
a sok háborút sorra elvesztették, a sarcot fizették.
Ára - a terület - egyre fogyatkozott,
törpe népre.vereség nem sok dicsőséget hozott.
Az idő kerekét semmi vissza nem fordítja
nosztalgiázhatunk, de már nem tér vissza
nagy Magyarország dicsőséges kora..
Fejünk felett az őszi szél ma már
csak a régi dicsőségről mesél...
Bátor, harcos népből így lett
a magyar nép.- óriásból törpe
régi büszkeségét mégis
megőrizte, önmagát ámítva.