Cserepes ajka szögletében
egyetlen cseppnyi víz,
szeme sarkából gördült alá
ráncos arcának kiapadt árkából
és itt feledkezett...
Fakuló foltokká foszlik a világ,
a fölébe hajló arcok ismeretlenek..
Távolodó hangok hullnak
puha, vastag vatta-csöndre,
agyából elrepültek a gondolat-verebek.
Hártyásodó szemén mereven megáll a fény,
mintha mosolyogna - mozdulatlan arca,
de a semmibe tekint, lehelete nincs.
A pap puha, meleg kezével
lesimítja szemét, - suttog:
Ő már eltávozott,
minden kínt itt hagyott...
Megállt az idő - és üres...
feltörő zokogás tölti meg,
A gyász sötét üreg, minden fájdalmat
befogad - boldog már, akit siratnak.