Két galamb
Írta: haaszi Dátum: Június 28 2011 15:38:58
MM
s lassan elhagyva földi,
bús paradicsomot,
fogy a türelem; mégis,
higgyük, hogy boldogok!
Teljes hír
Az élet viharában
találták meg egymást
két megtépázott vándor,
ki már nem remél mást
csak kis helyet a zugban,
mintha tűrt vendég lenne,
s hogy rányissák az ajtót,
hogyha megbetegedne.
Szegény édesanyjának
halála letaglózta
a férfit; már azt hitték,
sosem áll talpra újra.
Nőtlen volt addig; ketten
éltek, mint két galamb,
a mama érdekei,
jaj, ne csorbuljanak!
Válási hercehurcá-
ból kecmergett párja,
három gyermeke nőtt fel,
majd hagyta magára…
A mély letargiába,
hogy hol rontotta el,
a férfi barátsága
fénysugárként tűnt fel.
Romantikus sétákat
és pezsgős vacsorát –
a lét delén túljutva
mindketten megkapták.
S ha optimisták volnánk,
most azt remélhetnénk,
ülnek a kandallónál,
s fogják egymás kezét.
Új ház, új név, új város,
víg berendezkedés,
megannyi kellemes perc
és boldog ébredés…
Nem, ne képzeljünk el most
széthúzást, gondokat…
hogy férfi házasságban
is agglegény marad,
megszokta már, igényli
elsöprő igazát,
és zsarnokként ítéli
nő minden mondatát…
Higgyük, a nő is tanul
hinni, s bízni megint,
hogy amit összekötött
isten s ember szerint
a sors, abban megbízhat,
már nem ültetik fel,
s végtelen gyanakvását
csírában fojtja el…
S még hány ok összeveszni!
– rokon, viselkedés –
megrögzült téveszmékből
engedni oly nehéz,
s lassan elhagyva földi,
bús paradicsomot,
fogy a türelem; mégis,
higgyük, hogy boldogok!
Hogy kandallónál ülnek,
fogják egymás kezét,
s kései esküjüket
halál bontja csak szét...