A munkádnak súlya a válladat nyomja,
Mi is a dolgod? - Van ki megmondja!
Irigykedsz arra, ki gazdagon él?
S ki akadályozz, hogy te az legyél?
Napi robotként végzed a dolgod,
fejedet, orrodat lógatva hordod,
másokat szolgálsz, rabszolgagép,
s nem mered mondani: - Ebből elég!
Állásod félted, a megélhetésed,
de másokra hagyod a gazdag vetésed,
Ők aratják le a munkád gyümölcsét,
hogy eredményeidet magukra költsék.
Példa előtted a nemzet, az ország,
hagyja hogy kincseit mások orozzák.
Médián keresztül butítva Téged,
cirkuszt varázsol sötétet, szépet!
Árnyéka vagy már szép önmagadnak.
Örülsz ha hó végén valamit adnak.
Nézed a tévét, a "celebeket",
Ők adnak hitet, lendületet.
- Nézd azt a hülyét, mennyire vitte,
- de többet tudnál, ha nem ülnél itt te.
S hiszed, hogy neked is megadatik,
s hiszed, hogy Ők bizony már valakik.
Egyszerű eszközök, ravasz kis tervhez,
odaszegeznek egy tévés fotelhez,
s közben a reklámok agyadat mossák,
vásárlót nevelnek az "aranyoskák"!
Vegyél, csak vegyél, költsed a pénzed!
Ilyenkor magad is gazdagnak érzed.
De aztán szép sorban jönnek a csekkek,
s bánod, hogy hittél a jó Celebeknek.
Kezdődik újra a munka, a bánat.
Terhe, a súlya nyomja a vállad.
Irigykedsz arra, ki gazdagon él.
Önmagad gátolod, hogy az legyél!