" Dezső az árokparton feküdt,
de inkább az árokban."...
A "Dezső", egész nap az árokparton ült,
vagy leginkább feküdt és
vegatációja abban kimerült,
hogy a napi bagót meg a piát
bár nem ismer postást, fűszerest,
vajon hogyan szerezze meg.
Rejtélyes a mód,
de valahogy mindig sikerül Neki
és ettől kezdve az sem érdekes,
hogy a napi kaja, a kukákból kerül-e ki.
Nem volt ez mindíg így.
Fiatalabb korában,
(most talán, úgy ötven lehet)
munkában és otthon,
fenegyerek,
kemény ököl,
kinek jár a feles meg a sör.
Asszonya, néha félve rebegte el,
hogy egyre kevesebb a pénz,
...több az ital
és gyerekeket is csak ő nevel
és baj lesz ebből
és orvos kell...
Kuschen!
Volt a válsz, sört Nekem,
mert kezdődik a meccs a tévében.
Aztán csak leszakadt az ég
és a munkahelyen is azt mondták:
elég!
Nem békített a békítő tárgyalás,
(véres volt a látleletes papír)
s az asszonyé lett a két gyerek,
s lakás.
Most, hogy így minden esküdt ellenséggé vált
egyre többet piált.
Munkát, azt majd mindig csak holnap keresett.
Elcsorgott minden mi a válásból jutott,
így végül szépen és kevésbé csendesen,
az albérletéből is kikopott.
Szóval a "Dezső", az árokparton ül
és láthatóan jól érzi magát.
Munkát ajánlok Neki,
fizetnék, ha fog nálam kapát.
Maradék arca rándul,
véreres szemét rám emeli,
-kapát?
-Ő?
-ennyiért?
Ugyan mit képzelek,
azt az Önérzete
meg nem engedi!