Könnyem folyik az arcomon le,
Mikor a neved újra a szívembe karcolom be.
S én hagyom, hogy a kibuggyanó vér
Színesre fesse könnyemet,
Mert a bánat mirtusza koszorúzza a fejemet.
Újra itt vagy, elérlek Téged,
S a régi láng feléled félek.
Hisz szívem mélyén egy másik tűz heve melegít,
S én boldog vagyok Vele itt.
Mégis vonz a messzi a távol,
Ahol a régi tűz újra lángol.
S azt a lángot eloltani többé nem fogom,
Mert múltam egy darabját óvja fénye,
S számomra nagyon kedves lénye.
Míg rám nem talált,
Annyira kívántam a halált.
De utána enyhült a fájdalom,
Ezt őszintén, tiszta szívvel vállalom.
Kicsi volt e láng, de a melege annál nagyobb,
Felolvasztotta szívemet, mi teljesen átfagyott.
Eljött a tavasz, s vele
A boldogság lágyan simogató szele.
Volt miért élnem,
S a fényre lépnem.
Most már a fényben élek,
De egy valamit még remélek.
Bár a messzi távolban lobog a láng,
De a távolság el nem oltja.
Maradjon ez az életem egyik legszebb foltja.
Fénye erős, hője forró,
S rágondolni oly jó.
Igyekszem megőrizni míg csak élek,
Mert fájna elveszteni Téged.
2010. december 07.