Válladon a végtelen
semmivé zsugorodott,
mikor magadon hordtál,
mint új ruhát, boldog
büszkeséggel.
Én úgy simultam rád,
mint puha gyapjúkabát.
S ha nem is válthattuk meg
az öntelt világot,
de éjszaka
irigyen nézte a Hold,
mohó ölelésedet.
Buzgón kerestük együtt
a végső igazságot.
Csodát vártunk…
S szavakra talált szánkban
minden kimondhatatlan.
Mert a végtelen térben
is hozzám repített
szenvedélyed.
Megfejthetetlen ívű
röppályán keringtünk,
a Mindenség körül.
Sejtjeinkben lüktetett
a végtelen…