Víztükrén csónak ring, simogatja a csendet,
Falevél a szél húrjain lágy dallamot penget.
Virágzik a Napnak millió ultraibolyája,
A nyár egyetlen, perzselőn sugárzó virága.
Horgászok hada üli körbe a kanyargós partot,
A csalihalak még kapnak egy utolsó sanszot.
Amott a vén fák langy’ vizet kortyolnak,
Békák fürdenek, a pókok lustán horgolnak.
Az öreg híd mára új ruhában díszeleg,
Egy pár sirály az égen nekik is tiszteleg.
Büszkén strázsál a kilátó, őrzi partját,
Ha itt lennél, hallhatnád a csend hangját.