Asztalfiók sorok
Írta: tenger Dátum: Július 22 2011 10:56:44
V
Kemény éjszakák vártak reá
Költői démonoknak örök hada,
Kik azt ismételték mind- mind,
Asztalfiókra ítéltetett minden szavad!
Teljes hír
Miután meghalt- eltemették
Történt valami azon az éjjelen,
Megmozdult egy nagy íróasztal,
S lejátszott egy elfeledett életet!
Éjjeleket lélegeztek a falak,
A hold némán kereste álmát,
De nem talált mást csak őt,
Ki írta örök soroknak százát!
Szegény bolond ő is elhitte,
Elhitte-, hogy életet adhat,
S hitte-, hogy lehet fénye még
Egy soha nem látott napnak!
Gonosz felhők szőtték az eget,
Irigység esője hullott a földre,
S egy költőnek véres könnye
Hullott a megálmodott zöldre!
Kemény éjszakák vártak reá
Költői démonoknak örök hada,
Kik azt ismételték mind- mind,
Asztalfiókra ítéltetett minden szavad!
Hiába írsz élettel telt szavakat
Csak a mázas szó az, mi terjed,
A te szavad, mint mongol kumisz,
Jobb, ha az örök asztalfiókban erjed!
Szegény költőknek hajnalát élte
Naponta álmodta az édes világot,
S írta ki magából – a nyár csókjával
Megérlelt örökszép- Írisz életű virágot!
Sírján nyíltak ezer szám virágok,
Nyíltak tengernyi piros rózsák,
A költők pedig lehajtott fejjel
Késői bánatukat versekbe mondták.
Azóta minden éjjelen sír a hold,
Könnye mossa az árválkodó sírt,
Melyben a Költő ma is dolgozik,
S egy rég elfeledett por ízű verset ír!