ÁLOM
Ólomlábakon vánszorog a perc
S az agyam kábán kullog most utána
Ahogy a gondolataim keresem
Az álmok kusza hálójában.
Ragacsos szálai közt sikoltva, rángva
Roskad térdre a meggyötört idő
S fekete sarokban kuporodva várja
Hogy gomolygó sötétje, majd fejemre nő.
Közben mások átkait magamra véve
Bámulom a rémképek hadát
S az összemosódó soroktól remélem,
Hogy felém kiáltják az értelem szavát.
Szemem mégis lecsukódik lassan
És a koffein vágtató lován
Sem érkezik segítség a bajban.
Nem hallja senki könyörgő imám…
Örvénylő mélység nyílik meg alattam
S súlyokkal átverve zuhanok alá
A levegő sivítva vág keresztül rajtam;
Kitárt testem foszlott fátyolán.
Lent a sötétben, ezernyi karral
Tapogat utánam a nyálkás förtelem
S én reszketve várom, hogy végre a hajnal
Szörnyűző táncát járja el velem.