Kővé vált szívedben
hideg a vér,
kéklő messzeségben,
kiürült időben
légmentes tér - szeretet nélkül
hiába élsz,
Keselyű kering fejed felett,
csőrében lelked,
karma közt tested,
zsákmányaként - dögtáplálék
a végzeted...
Összetörik majd kőszíved.
Sorsunknak átka
szerelmünk árva magánya
beteljesült,
A feledés árnya ránk települt.
Voltál-e nekem valaha?
Voltam-e neked én?
Emléked bennem tétova kép,
múltba merültél,
miként kővé vált szívedben én.