NAGY DOMOKOS IMRE
AUGUSZTUSI ÉJJEL, 1961
Éjjel megint nem aludtam
– és ezúttal okom volt –,
az ég alja tompa fénnyel
állandóan villogott.
Esküvő volt a faluban,
daloltak a vendégek –
a hegy mögött egész éjjel
dolgoztak a tüzérek.
Még béke van, csak gyakorlat,
ám de mi lesz holnapra?
Lesz-e időnk felébredni,
s gondolni a bíróra?!
Kavargó káosz a világ,
száraz ágon roncs levél –
lesz-e időd meggondolni,
mit, miért és hogy tegyél?
Lesz-e idő gondolkozni?
Lesz-e idő álmodni?
Fogunk-e még egyáltalán
új tavaszra virradni?
*
Nem volt egész gondolatom,
minden csupa töredék,
forgolódtam, míg daloltak,
és villogott lent az ég.
Élet s halál – két ellenfél.
Az erősebb melyik lesz?
Vagy jő egy harmadik erő,
mely közöttük törvényt tesz?…
*
… Hitem éltet, mert elesnék,
hogyha nem tudnék hinni,
éppen ezért kell leírnom,
hogy nekünk most kell bízni!
Csak van jótett, csak van ima,
s erősebb a szeretet,
hogy e kis sárgolyó fölül
elhárítsa a szörnyet.
Partjavesztett árként rohan
a rémület bár felém,
de tudom: ha égre nézünk,
eljön onnan a remény.
Rémkép csak az Utolsó Part,
s bár nagy lesz a pusztulás:
ki igazként akart élni,
elkerüli a kaszás…
(Bükkszentkereszt, 1961. augusztus 13.)
[Az Utolsó part egy atomháborút vizionáló, idehaza inkább csak a címéről közismert híres-hírhedt film volt akkoriban, nemrég valamelyik külföldi TV-csatorna újra adta.
A vers megértéséhez szükséges még az is, hogy a Bükk délkeleti részében Kékmezőtől Kisgyőrig 1950-től mintegy 1970-ig tüzérségi lőtér volt, minden nyáron számtalan éles lőgyakorlattal.]