Mennyi mindent is megéltem
míg végre idáig elértem
gödrös, rögös út mögöttem
reményteli, mi van elóttem.
Harcoltam százkarú óriással
csak tudtam, de soha nem láttam
lábam elé kis férgek kerültek
nem féltem, de messze elkerültem.
Kaptattam hegynek felfelé
nem néztem én visszafelé
ha egy-egy emlék visszahúzott
elszakadva elbúcsuzott.
Ha néha mégis megtorpantam
az út lejtett alattam
szakadék réme ha ijesztett
a vég gúnyosan kinevetett.
Gyenge hajtásba fogództam
míg ujra biztos lett utam,
hogy egyensúlyom visszanyertem
e hajtásomnak köszönhetem.
Esőverte, napszítta köpenyem
botom csúszott a sikos fövenyen
csapzott hajam elkapta a szél
egyszer simogat, másszor meg tép.
Botom már szívesen letenném
ha utamnak végére érnék,
a csúcs még messzinek látszik
az orom még felhőbe ásít,
Pihenni talán ha megállnék
fogyó erőm visszaszállnék
de ez úton nincs megállás
véget nem érő vándorlás.