Volt már életemben,
mit megbántam már százszor,
de a múlton rágódni réveteg?
Ostoba!
Én voltam ki tette,
s próbálok okulván,
jobbat tenni, jobbá tenni közelebbre.
Nincs olyan húzok egy vonalat s kész,
ez is én vagyok,
épülők majd belőle,
mint a lépcső egymásra szerkesztve,
s jutok majd fel,s egyre fel,
hibáimon tanulva.
Én voltam ki csalt, csalódott,
pofont adott s kapott,
vett s elvett,
s ha akart, akaratoskodott.
Nincsenek életemben lezárt szakaszok,
egy vastag vonal s pont,
vagyok aki vagyok,de hidd el jobbá,
s jobbá válhatok.
Táplálkozom a múltból ha kell,
nézek előre a hegycsúcsra fel,
nem csak ábrándozom, s álmodom,
de feljutok,
mert akarva akarom.
Hinnéd tán vagy nem,
nem akaratos lényem,
csak önvalóm tanul,
éltem hibái kupacát hátrahagyva,
s építve belőlük halmot ha kell,
hogy jobbá tegyem magam,
s könnyebbé utam,
lépegetve az önmegismerés tornyára fel.
S ha már kinéztem,
hegyormon, toronyablakon,
megismerve a magamban rejlőt,
tudd, akkor bemutatkoznod se kell,
ismerni foglak egy szavadból,
s hibáim is megszűnnek egy csapásra,
mert tudni fogom mi a felém áramló
JEL.