Júlia panasza
Ó Romeo, miért vagy te Romeo?
S abban, hogy álmaim kísérted mi a jó?
Nincs egy nyugodt percem, mikor mellettem vagy,
De ha felébredek, csak a magány fogad.
Ó Romeo, te mese, te álom,
Arcodat most is magam előtt látom.
Nincs más a világon, ki számítana többé,
Hát akkor miért van az, hogy pont te váltál köddé?
Kereslek, kutatlak. Bárcsak itt lennél!
Azt mondtad, hogy értem bármit megtennél.
Hát tedd meg ezt: legyél itt! Rád várok szüntelen,
Miattad fekszem esténként éberen.
És ha mégis jön a csodás álom,
Akkor már ketten fekszünk az ágyon.
Édes szavakat suttogsz a fülembe,
Hangod a szívemben megmarad örökre.
Ne menj el Romeo! Ne hagyj egyedül!
- mondja még Júlia, s álomba szenderül.
Lehunyja két szemét, a Halál fogja kezét,
S ő édes reménnyel várja a szerelmét.