Lélekút
Írta: Sophie Dátum: Augusztus 07 2011 15:07:35
V
Sokszor, mikor mész az úton,
Csak úgy elmerengsz a múlton.
Miként változott meg minden,
Abban a régen elmúlt percben.
Teljes hír
Lélekút
Sokszor, mikor mész az úton,
Csak úgy elmerengsz a múlton.
Miként változott meg minden,
Abban a régen elmúlt percben.
Mi lett volna e perc nélkül,
Hogyha az út máshogy épül,
Kihagyva ezt a fontos pontot,
És nem lett volna minden pont ott?
Visszanézve világos már,
Mi volt a jó és miért volt kár.
De megijeszt a változás,
S ez a hosszú utazás.
Olyan más volt régen minden,
Kisgyerekként kint a kertben.
S a sok érzés, mi körülvett,
Nem maradt meg közülük egy.
Nincs már semmi, ami érték,
Csak pár poros, régi fénykép.
Minden elveszett a lélek padlásán,
Pókhálós ládáknak legalján.
Régen elfeledett poros könnykutak,
Sötétjéből a fény keres kiutat.
Mennyi könny volt, mennyi bánat,
De víz nem mossa el a hibákat.
S a labirintus, melyben olykor
Eltévedt a merész vándor.
A fala, mely felért az égig,
Ma már nem ér csak derékig.
A virágos mezők színes takarója,
Díszletként terült le az út melletti porra.
Ma már nincs ott semmi, csak pár száraz fűszál,
Melynek végére egy-egy bogár rászáll.
Távoli hegyek, hósipkás csúcsok,
Szívem mindig csak hozzátok húzott.
Kalandos utazás reményét hozták,
A sötétben megbúvó rejtélyes falucskák.
Talán még vége nincs, de mindez elszaladt,
Ahogy a vándor mellettük elhaladt.
S ha visszanéz, ez már csak csillogó délibáb,
Mert ma már érthetőbb és sötétebb a világ.
De sokszor, mikor megy az úton,
Most is elmereng a múlton.
Mennyi mindent hagyott hátra,
Mikor a gondokat vette a vállára.