Bíró László:
Szürke délután
a lét-üregben forgolódva
néha már mindentől viszongok
a szürke délutánban rajtam
karmuk élezik az iszonyok
bajok téglái közé könnyből
a fájdalom friss maltert kavar
s személyiségem épületét
összefogja néhány csönd-csavar
folyton kattog az ember-motor
szívem hol benzines hol dízel
ha túl forró bennem az élet
halántékom hűtöm sejtvízzel