Avart kavar az őszi szél,
csupasz ágak hajladoznak,
halott lombjuk után sírnak.
Reggelre ködöt küld a tél,
hártyás a víz a tó tükrén.
Békák bújnak az iszapba,
kuruttyolnak panaszkodva.
Elköltöznek a madarak,
fáznak az erdei vadak.
Pihenni tér a természet,
ami szép volt, elenyészett.
Nyári kalandok emléke
tovább élhet a mesékben,
vagy titokban felidézed,
csodaszép volt, most is érzed.
Ám a múlt jelenné válik,
új élményektől virágzik...
Jövőnk titka ismeretlen,
s mint a tavasz, messze innen.
Gyűjtsd össze a múlt magvait,
préseld le a virágait.
Zörgő diót az avarból
gurítsd messze a fa alól..
Kínáld vele az egeret,
a macska fogja meg neked!
Befészkel a nyári lakba,
mindent összerág tavaszra.
Gondos gazda szénát kaszál,
megőrzi télre az almát..
Összeszedi a gallyakat,
miket vihar leszaggatott.
Felássa a kertje földjét,
legyen jövőre bő termés.
Avart kavar az őszi szél,
sodró elmúlásról zenél...
Mintha mindig éltünk volna,
folytatódik létünk újra..
új tavaszok, új emberek,
Régi magok szétperegnek.