Nyár végi bukolika
Hazafelé ballag az elfáradt csorda,
alkony bíborában fürdik már a domb.
Kötényben az asszony, kitárva a porta,
Riska nyakán bongva köszön a kolomp.
Lepény potyog most a felsepert járdára,
fitymálja a gazda, lepucolni rest.
Úgy véli, elég volt a munkából mára,
kocsma felé veszi útját egyenest.
Új bora még nincsen, s elfogyott a régi,
s mit tehet az ember, ha megszomjazott?
Jöhet a kannás is – persze, „minőségi”!
Le is dönti most, mit torkára szabott.
Kenyeres pajtását arra viszi útja,
megfordul ott szomszéd, egy-két jó barát.
Ne apadjon ki a barátságnak kútja,
még a koldussal is megosztja borát.
Éjfél felé aztán víg nótát danolva
az elfáradt népség haza lődörög.
Mintha az út ide egyenesebb volna,
visszafelé sok a gödör, meg a rög!
A járda meg csupa csúszós tehénpaszta,
elvágódik rajt, míg hazatántorog…
- Ez itt az én házam, - torpan meg a gazda -,
de most kacsalábon vajon mért forog?
2011. augusztus 12.