Felnőttek a gyermekeink,
nagyok már az unokák,
életünknek értelme nincs
ha nem figyelünk tovább.
Nem figyelünk tovább rájuk,
mit ér úgy az életünk?
Hiszen minden percet vártunk,
szeretetre születtünk!
Nem vigasztal az a tudat,
mindenki megöregszik,
elménk ép és mutat utat,
létünk szépre törekszik!
Öröm van még, mindenkinek,
mindegy, hány éves,
maradt még egy csöppnyi hited
tudom én, ne is kérdezd!
Lehet ráncos a két kezünk,
de a lelkünk fiatal!
Boldogság kell, azért teszünk!
Nem számít a zivatar!
Komor felhők sűrűsödnek,
egyre több a fájdalom!
Nem kell nekünk, minek, nyűgnek?
öröm, arcod láthatom!
Ne gondolj az elmúlásra,
úgyis bekövetkezik!
Gondolj csak az első nyárra,
emlékedet képezi!
Első nyáron rám nevettél
csillogott a két szemed!
önfeledten szeretkeztél,
suttogtad a nevemet.
Negyven éve történt mindez,
elrepült egy perc alatt,
vigyázunk rá mindig szép lesz,
van még új a Nap alatt!
Ne siránkozz, nem lesz könnyebb,
felhőtlenebb életed,
de a fű még lehet zöldebb,
lesz még sok-sok kikelet!
Persze, hogy lesz, akarni kell!
nem csüggedhetsz kedvesem!
szükség van ránk, holnap mi lesz?
ugyan, kit is érdekel?