ihletés: Radnai István: Tépett ruhák egy partvisnyélen
"más szelleme lesz s nem a fazék
vagy édes hab a fagylalt csorbuló tölcsérén
tépett erény madárijesztő az út végén"
Madárriogató testek boldogsága
egy ráncos mosoly mely reggel még kába
álomkócos unokát cirógatott
csak nézz bele tükrös alagútjába
este és lásd meg az édes kávéhabot
teste már renyhe de végződései
izgalom bércein sikló-repülnek
álom popsiját oda-oda veri
mint ki tüzes mént nyereg nélkül ül meg
öleld hát őt az ezervágyú asszonyt
lágy mellein szürcsöld kései csodád
hisz' megújulva lótuszkoszorút font
köréd és csókja biztató marmelád
életet lehel rongybabánk drótjába
ujjbegye zenél feszülő húrokon
visszerektől jajgó combja plüss párna
már nem is fáj ha rásüpped homlokom
szeretem én is az alkony asszonyát
kikopott fellegek gyapjúszálait
mert örök melegség mélye hatja át
paplana titkát mely a mennyekbe vitt
lehet bár feszes és hamvas még a bőr
ha belül a hegesztés fénye hideg
hiába kínlódsz csak üresség gyötör
kudarcok aláznak - akkor meg minek