Egy változás – szegény fejem!
Kapuján gyengéd szívemnek,
nemrég még ömlött szerelmed
mint szökőkútból a permet;
ömlött nagylelkűn, önzetlen,
nem méricskélve szükségem.
Hány boldog percet számoltam!
Pezsgő, élő szerelemben
minden felett áldott voltam,
de elfolyt felszentelt vizem.
Merjem mondani, mim maradt?
Vigasztalan kút, elapadt.
Szerelem kútja – mély lehet,
Ám bízom benne – nem száraz,
de mit számít, ha a vizek
alszanak csendben, homályban,
- s a változás már örökre
szívem kapuján tett tönkre.