A képzelet románca-közös vers Maryammal
Írta: sziszifusz Dátum: Augusztus 21 2011 18:29:29
MM
Csend padján ücsörgök zajodtól jó messze,
alattam murvás út, felettem lombsátor,
elszédül a perc is, csak a vágy ne lenne,
rám dúsul az alkony, hozzád ring a távol.
Teljes hír
A képzelet románca
Csend padján ücsörgök zajodtól jó messze,
alattam murvás út, felettem lombsátor,
elszédül a perc is, csak a vágy ne lenne,
rám dúsul az alkony, hozzád ring a távol.
Vörösmárványt farag napkeze az égnek
félve motoz némán, lassan csordul könnye,
bár itt lennél velem, hogy arcodhoz érjek,
letörölném kínzó bánatod örökre.
Úgy hagytalak hátra, mint este a kékjét,
mélyülő árnyain megfagyva kelt a Hold,
remegőn kereslek, mint éj a sötétjét,
s végtelen bölcső-medrét az áradt folyó.
Lennék nyár ölében könnyű röpke szellő,
végig simítnám rejtve tested zeg-zugát,
füledbe súgnám a ligetben csellengő
elárvult szeretők legszebb csengő dalát.
És lám, a murvás út csillagos peremén,
énekem óhaján megelevenedett
sziluettbe öltözött a sóvár remény,
hús-vér testet ölt az álmodott képzelet.
Ajkad ívén csókom vágytól ittasulva
pecsétként zárul, mint kagylóhéj a gyöngyre,
öled parazsán égek, újra meg újra,
kéj fűtött kohódban olvadva gyönyörbe.
Csak a hajnalharmat csitítja szerelmünk,
platánfák lombja szűr ébresztő fényeket,
s a nyíló reggel szemeinkre szenderül,
virág karodból bontom szirom életem.