Monoton órák
Lelkem földre tiporva ordítana
Életet kérne, vagy csak sóhajtana
Kiáltana, de már rég nem tudja
Segítséget kitől is kaphatna
Így csak nézi a csillagos eget
Némán, szeméből egy könny megered
Érzi rabsága hosszú lesz még
A mindennapok vérét vették
Csak kényszerítik, parancsolnak
Mit sokáig nem bírhat
Rabláncon, monoton órák
Csak lépkednek, mint a rabszolgák
De kitör belőle egyszer
Szabadon szárnyal végzetével
S rabságba többé nem eshet
Csak vidáman örökké élhet
S bárdok zengik világgá
Gazból lettem én szép virággá